Mindig izgatottan várom a leendő széchenyisek és az érdeklődők látogatását. Novemberben 30-40 vendég érkezett a tanórámra, ma 15-20 nyolcadikos - többek között Komáromból, Ácsról, Tatáról, Monostorról, Igmándról -, én pedig megpróbáltam egy kis ízelítőt adni az irodalom, a nyelvtan és az énekórák hangulatából. 11 tanuló vállalta a 9/B-ből, hogy segítőim lesznek e nemes feladatban.
Mindkét alkalommal egy kis asszociációs játékkal melegítettünk be. Az általam tanított tárgyakból bevontam a vendégeket is. Foglalkoztunk a leíró nyelvtannal, irodalomból megnéztük a versek (Kosztolányi: Őszi reggeli, Nagy László: Adjon az Isten) néhány jellemző tulajdonságát, majd rövid beéneklés után tanultunk pár dalt (Bródy: A szavak, Szélről legeljetek, A horgosi csárda…, Dinnyés: Adjon az Isten).
Nagy sikerük volt a bolháról és a csigáról szóló térfás énekenek.
Számomra gyorsan telt el ez a két óra, örültem az eleinte kicsit bátortalan, aztán egyre feloldódottabb általános iskolásoknak. Remélem, kellemes élményként marad meg számukra az így együtt eltöltött idő, és sokukkal találkozom jövőre a Széchenyi folyosóján vagy a tanóráimon.
Köszönöm az önkéntes 9/B-sek munkáját, mellyel a nyolcadikosokat bátorították!
Pap Adrienn
magyar – ének-zene szakos tanár
Utolsó kommentek