Iskolánk február 13-án, pénteken tartotta meg a hagyományos Szalagavató bálját az almásfüzitői kultúrházban. Ezen az estén a végzősökre és az osztályfőnökeikre az iskola igazgatónője ünnepélyes keretek között feltűzi a szalagot, amely jelzi a világnak, hogy Ők nemsokára érettségi vizsgát tesznek, és utána hivatalosan is átlépnek a felnőtt világba.
A széchenyisek ilyenkor különböző színpadi produkciókkal készülnek, amelyekkel az egybegyűlt szülőket, rokonokat, tanárokat és diáktársaikat szórakoztatják, majd a műsor végén, az este fénypontjaként bemutatják a hosszú hónapok óta tanult táncokat, köztük a hagyományos bécsi keringőt.
Az eseményről a jövő hét folyamán több cikkben fogunk részletesen beszámolni és felkerülnek a rendezvényen készült képek és videók is.
A szalagavató ünnepély megnyitásaként, iskolánk igazgatónője, Horsa Zsuzsanna ünnepi nyitóbeszédében köszöntötte végzős diákjainkat:

Kedves 12/b és 13/a osztályos diákok, kedves szülők, rokonok, vendégek, kedves kollégáim és alsóbb évfolyamos segítő diákjaink!

Azért gyűltünk itt ma össze, mert jeles nap ez a mai. Jeles a szó szoros és átvitt értelmében. A nagyvilág túlnyomó része számára persze ez csak egy hétköznap, még ha éppen péntek 13-ára esik is, a jelenlévők számára azonban egy megkülönböztetett jelentőséggel bíró, régóta várt és most végre elérkezett jeles nap.
A jeles napokat az emeli ki az év többi napja közül, hogy ilyenkor valamilyen esemény alkalmából vagy annak emlékére ünneplőbe öltöztetjük testünket-lelkünket, hogy újra meg újra végrehajtsunk egy ilyenkor szokásos rítust. A naptári év és életünk fordulóit sokféle egyéni és közösségi rítus jelöli, melyek sorában az egyik meghatározó a végzős középiskolások szalagavatója. Ezen a napon megjelöljük őket, méghozzá egy szalaggal, amelynek különböző nézőpontból nézve különböző funkciói vannak, és amely így a különféle emberek és embercsoportok számára különféle üzenetet közvetít.
A nagyközönség számára egyértelműen jelzi, hogy viselője más, mint a többiek. Leolvasható róla, hogy az illető diák, méghozzá utolsó éves középiskolás, aki 2003 és 2009 között a Széchenyi I. Közgazdasági-Informatikai Szakközépiskolába járt.
E megkülönböztető szerep mellett azonban a szalagnak erős összekötő funkciója is van. Jelzi ezen diákok egy kicsi, kicsit nagyobb, közepes és nagy közösséghez való tartozását. Ezen diákok ugyanis mindannyian tagjai egy-egy osztálynak, egy évfolyamnak, tagjai a jelenlegi iskolaközösségnek, és láthatatlan, de mégis elvitathatatlan szálakkal kötődnek az iskola eddigi 70 évében hozzánk járt, és a reménybeli elkövetkezendő 70 évben még majd hozzánk járó diákok közösségének.
A szalag tehát könnyen értelmezhető jelzés a külvilág számára, de persze ugyanúgy jelzés a viselője számára is. Jel, némelyek számára esetleg intő jel arra nézvést, hogy közeledik valaminek a vége, és egyúttal valami másnak a kezdete. Jelzi, hogy a finisbe érkeztetek, és már nincs messze a cél, az újabb jeles nap, amikor is összegző jelleggel számot adhattok arról, hogy milyen gazdag tartalommal sikerült megtöltenetek életetek 4 ill. 5 intenzív tudásgyarapításra és személyiségformálásra szánt évét.
Jelzi, hogy véget ér a kamaszkorotok, és elkezdődik a fiatal felnőttkorotok. Lássuk, mi is az, ami e két kort megkülönbözteti egymástól! Ha nem is korlátlan és felhőtlen, de mégis meglehetős szabadság az egyik oldalon, nagyobb tétek, nagyobb kihívások, életre szóló nagy döntések felelőssége a másik oldalon.
Egy másik síkon értelmezve, és a jel fogalmát tovább mélyítve azonban más különbségre is fény derül. Közeledik annak az időszaknak a vége, amikor nagyobbrészt csak vevőkészülékként fogtátok a jeleket, amelyeket mások, szüleitek, tanáraitok sugároztak felétek. Kisgyermekként, majd kamaszként összegyűjtöttétek és elraktároztátok mindazon jeleket, amelyeket osztálytársaitok, barátaitok, első szerelmeitek hagytak rajtatok.
Felnőtté válásotokkal elérkezik az az idő, amikor a szerepek felcserélődnek. Egyre nagyobb hatókörben - először csak az egyetemen, aztán majd a saját új családotokban és a munkahelyeteken fogtok sugározni. Ez némelyek esetében nyilván csak viszonylag kis számú emberre lesz kihatással, másoknak viszont az is megadatik, hogy sok – egy osztálynyi, egy munkahelynyi, vagy akár egy országnyi vagy világnyi ember életét befolyásolja, határozza meg. Az, hogy milyen jelet hagytok életetekkel a világon, csakis rajtatok múlik. Ez a hátralévő három hónap, amit még a család és az iskola  által nyújtott biztonságban   töltötök, lehetőséget ad arra, hogy átgondoljátok, mi dolgotok is van a világban. Hagyjátok-e, hogy a média sugallta hamis életcélok kényszere végighajszoljon benneteket a saját, egyszeri és megismételhetetlen életeteken. Hagyjátok-e, hogy az életeteket a mindenáron való és mindenen átgázoló pénzhajhászás, a mindig újabb és újabb fogyasztói javak utáni sóvárgás határozza meg? Vagy elég bátrak vagytok ahhoz, hogy időben szembenézzetek vele, az ember ennél sokkal többre született. Az ember felelősséggel tartozik az életéért önmagának és embertársainak is. Az a dolga, hogy a maga eszközeivel előbbre vigye a világot. Van, akit a lehetőségei, adottságai arra predesztinálnak, hogy a világ sorsát megfordító nagy találmányokat alkosson, mások egy megértő tekintettel, egy kéznyújtással, egy mosollyal tudnak nap mint nap világot megváltani. Talán nem mindig látszik tisztán, merre is van az az előbbre, amerre a világot vinni kell, hogy kinek mi is az igaz életcélja. Én úgy gondolom azonban, hogy ha minden tetteteket az őszinte, a mások igényeit figyelembe vevő jó szándék vezérli, nem tévedhettek nagyot.
Kívánom nektek, és egyúttal elvárom tőletek, hogy érezzétek magatokat akkor is megjelölve, amikor a szalag már nem lesz a hajtókátokon. Érezzétek magatokat megjelölve arra, hogy továbbvigyétek az iskola szellemiségét, valamint érezzétek magatokat képesnek és elhivatottnak arra, hogy az életetekkel végrehajtsátok a nektek kijelölt nagy tettet.