Ifjúsági olimpiai kerettag – áll a sportolóink dicsőségtábláján a hír a sportlövő Szijj Katus (11/A) fényképe mellett.
3. éve tanítom a cserfes, vidám lányt, aki azonban rendkívül szerény, és nem beszél a sikereiről.
Pedig 2010. január 30-án szombaton a Sportgálán nem csak a „Jó tanuló – jó sportoló” díjat tudhatta magáénak, hanem Ő lett az „Év sportolója” is.
A diákjára büszke, ám laikus tanár ilyenkor mit tesz? Azonnal kérdez! És ha más csatornán nem tudja hirtelen elérni az interjúalanyát, hát akkor cseten való előzetes egyeztetés után e-mailben.
P.A. Katus, hogy lesz valakiből sportlövő? Hány évesen kezdte? Ki adott először fegyvert a kezébe?
SZ. K. Komáromban egy családi napon volt lehetőségem kipróbálni a lövészetet a jelenlegi edzőmmel, 11 éves koromban. Húgomnak mondták, hogy jól lőtt és menjen, hát mentem Én is vele.
Milyen gyakran edz?
Átlagosan heti 4-szer edzek, alkalmanként kb. 3 óra.
Nem kérdezem meg, mikor tanul. Milyen versenyek vannak?
Országos és nemzetközi versenyeken egyaránt részt veszek.
Verseny előtt hogyan készül?
Ősztől tavaszig szinte minden hétvégén verseny van, ilyenkor nem nagyon van, hogy egy konkrét versenyre készülök. Persze egy nagyobb, fontosabb versenyre való felkészülésem hosszabb távú, és a kisebb versenyek is részét képezik a felkészülésemnek. Ebben a sportágban nem feltétlenül a verseny közvetlen előtti felkészülés a meghatározó. Ebben a sportban a mentális felkészültség is nagyon fontos.
Van valamilyen különleges rituáléja, szokása a megmérettetések előtt?
Nincsen. Az a fontos, hogy nyugodtan menjek a lőállásba.
Mi volt az első sikere?
Az első sikerem egy Országos Bajnokságon csapatban elért 3. helyezés volt. Nagyon nagy dolog volt ez akkor nekem. Közrejátszott abban, hogy folytassam. A sikerélmény nagyon fontos a kezdeteknél, emlékszem, hogy örültem, mikor egyetlen egy 10-est sikerült lőnöm egy edzésen.
Eddig milyen díjakat zsebelt be?
Többszörös Országos Bajnok vagyok, Diákolimpiai Bajnok. Nemzetközi versenyeken pontszerző helyeket értem el. Számos más hazai versenyeken értem el dobogós helyezéseket.
Milyen a viszonya a csapattársaival?
Inkább klubtársaimnak nevezném őket, ugyanis ez egyéni sport, nem csapatsport. Jó a kapcsolatom mindenkivel, jó hangulatban telnek az edzések.
Úgy sejtem, nem kényes a kérdés: hogyan mutatná be az edzőjét?
Az edzőm Kisvárdai István. Úgy gondolom, hogy az országban a legjobb edzők közé tartozik. Nagyon nagy szakmai tudással rendelkezik. Nélküle esélyem sem lett volna.
Sok sport egyben életmód is, s talán mind személyiségformáló. Mit gondol, van-e olyan dolog, tulajdonság, amit a sportlövészetnek köszönhet, és az élet más területein, akár a mindennapjaiban is tud kamatoztatni?
A koncentrációképességet hihetetlen nagy mértékben fejleszti a sportlövészet. Úgy gondolom, hogy az akaraterőt minden sport erősíti, így ez is.
Köszönöm a válaszait, további sikereket kívánok, és természetesen szívből gratulálok!
Bízom benne, hogy a hozzászólásokban az enyémnél is izgalmasabb kérdésekre felelhet majd!
Pap Adrienn
Utolsó kommentek