Immár harmadszor hirdettük meg a városi középiskolai versíró versenyt. Az idei azért más, mert ezúttal nemcsak a költészet napjához, hanem a Széchenyi héthez kapcsolódott ez a megmérettetés. Örültünk, hogy sok pályamű érkezett be. A zsűri röviden értékelte ezeket a munkákat.
„Gyerekfejjel… Könnyebbnek tűnt… Bármit egyszerűen kimondani” írta az egyik pályázó. Ez alkalommal a korosztályt legjobban foglalkoztató témákkal találkoztunk: az élet, a szerelem, a hit és a halál gondolatával. Sőt néha a tartalom, a mondanivaló olyan hangsúlyos volt, hogy a formai, műfaji követelményekkel kevésbé foglalkoztak az ifjú poéták.
De nem bántuk, ha olykor „döccen a versláb”, hiszen minden alkotásban benne volt az adott szerző szíve, érezhető volt, hogy mindegyik pályamű a lélek egy-egy őszinte kitárulkozása.
Az értékelésnél elsősorban az összhatást néztük, illetve a gondolatok mélységét, a megközelítésmódokat.
Így a következő eredményt kaptuk:
1. Pertl Tamara (Széchenyi)
2. Gombik László (Széchenyi)
3. Soós Zoltán (Kultsár).
Gratulálunk a helyezetteknek, köszönjük a verseket az ifjú költőknek! Ihletgazdag évet kívánunk!
Pap Adrienn
Pertl Tamara: Szoba
Halk léptek egy szobában,
az unalom nyugalmában.
Nincs baj, csak én vagyok
a padló alattam nyikorog.
Igyekszem finoman osonni,
hogy meg ne tudj állítani.
Mert ölni megyek én, édes!
De a te kezed is véres!
Hiába mosod nem kopik,
a vér csak folyik, folyik
a szőnyegre a késről.
Ez lett hát az ölelésből.
Egy hang se, csak a fájdalom.
De kinek fáj jobban, vajon?
Ha ölni megyek én édes!
De a te kezed is véres!
Hallod? Már fordul a tár,
és a golyó szépen száll
egyenesen a szívedbe.
Az egészet ő tette!
Súgta neked csak a szépet,
és kivájta a büszkeséget.
Hát ölni megyek én édes!
De a te kezed is véres!
Bár kinyírhatnánk végleg,
hogy pusztuljon a féreg!
Ne bántson minket többet,
élhessük végre az életünket!
De mit érnénk mi nélküle?
Ha tüze nem hevítene?...
Hát ölnöm kell most nekem,
hogy kit, még nem döntöttem.
De ölni megyek én édes…
És a te kezed is véres…
Már csak szuszogunk ketten,
Vége van! Már megtettem!
Te is végeztél, azt hiszem.
Dobog két szív elveszetten.
Bennünk kés, golyó, szeretet.
Az utolsó, mi tönkretett!
Most ölni megyek én édes!
És a te kezed is véres!
Gombik László: Földöntúli érzés
Küzdök én, de hiába, erősebb nálam
Hiába próbálom vonogatni vállam
Felülkerekedik egy földöntúli érzés
Le tudom-e győzni, ez itt a kérdés.
Próbáltam küzdeni ezerszer ellene
Lehet, hogy ennél erősebben kellene
Érdemes-e valamit ezek után tennem?
Ez az érzés régóta itt van már bennem.
Teltek az idők, de az érzések megmaradtak
Engem, mint vakul hívőt teljesen elragadtak,
Ki tudja, hogy vajon valóra válik-e az álmom?
Csak akkor legyen így, ha biztos, én ezt kívánom.
Addig pedig folytatom szokásos életem
De ki tudja meddig, ha feltör az érzelem,
A magány ami szomorúsággal eltölt
S csak egy ember űzhetné el e sötét felhőt.
De Őt – úgy érzem – hogy hiába várom,
Elillanni látszik ez a nagyszerű álom,
De azért még reménykedem, s ha szeret az élet
Tehetne velem nemsokára valami szépet.
De nem fogom feladni ennyire könnyen
Ha kell, fájdalmamban hulljon a könnyem
Ha kell, beleadom minden reményem
Hogy visszakapom szívét, még mindig remélem.
Azt is, hogy egyszer valóra válik az álmom
S hogy boldogságom nála végleg megtalálom
De egyelőre szomorúság kíséri létem
És hogy boldog leszek, szüntelen remélem.
Soós Zoltán: Babyboo
Mint két kósza hópehely
Forró nyári meleg hőt lehelt
Annyira ellentmondásos volt
Te meg én annyi év után újból
Gyerek fejjel minden más volt
Könnyebbnek tűnt még tán akkor
Bármit egyszerűen kimondani
Érzelmeket, Vágyakat feloldani.
A sors tengerén sodródtunk,
Lassan haladva összefonódtunk,
A kapcsolatunk egy új korszakot
Nyitott, amit boldognak mondhatok
Az érzelmek folyton keveredtek
Édes vízben a sós megfeneklett
Ez a természet, így van rendjén
Mégsem értek egyet ezzel én.
Szemed fénye világít
Tért s időt határ nélkül kitágít
Emléked fejemben tovább ül
Tétlenül, magától megsemmisül.
Lesi minden mozzanatom,
látja minden gondolatom.
Nem csupán barátságot, szerelmet adott;
Hanem sok boldog pillanatot.
Mikor kellett, mindig támogatott engem.
A bajban sosem hagyott cserben.
Néha kaptam tőle joggal hideget, meleget;
De tudom ő az, aki valaha igazán szeretett
Utolsó kommentek