Van egy kis csapat az iskolában, akinek a tagjai közt tanár és diák is van. Mindenki önkéntesen. Sőt egy-egy műsorra szegődnek hozzánk alkalmi énekesek is. Nevezzük énekkarnak, bár a létszám, a repertoár, s talán az összetétel sem a szokásos.

Szerdánként összegyűlünk, hogy felkészüljünk a soron következő feladatra. Merthogy az van bőven: tanévnyitó, október 23., adventi ráhangolódás, karácsony, a magyar kultúra napi rendezvény, március 15.,  költészet napja, ballagás, tanévzáró.

Műsoronként 5-10 dal.  A komoly műfajúakból is, de főleg megzenésített versek és populáris dalok. Gitárkísérettel és most már zongorával is. Szólóénekekkel tarkítva, ügyelve arra, hogy egy tanévben legalább egyszer mindenki a mikrofon elé kerüljön egyedül is. (Éppen a hangosítás miatt sokszor úgy érzem, a technikus-stúdiós diákok is tágabb értelemben az énekkarhoz tartoznak.)

Együtt kiválasztjuk a darabokat, a dalos kollégáim biztosítják, hogy legyen mindenkinek kottája, felosztjuk a szólamokat, illetve a szólórészeket. Aztán a néha viccesnek tűnő beéneklés után jöhet a tanulás.

A műsorokban többnyire nem a miénk a főszerep, inkább csak az általunk előadott zenei anyaggal illusztráljuk az éppen soron következő évfolyam előadását.
Ezért aztán nem elég a dalokat megtanulni, hanem a közös próbákon is részt kell venni, hogy gördülékenyen menjen minden. Ez elég sok plusz próbát jelent. Egyszer sem nyafognak a tagok, hogy ott kell maradni az iskolában. A lelkesedés és a jókedv ilyenkor is határtalan.

Ráadásul a próbák végére minden alkalommal igazi csapat formálódik az adott osztályok (az osztályfőnököket is beleértve), illetve az iskolánk tehetséges szavalói, szólóhangszeresei, valamint az énekkar alkotta közösségből.

Szigorú szakmai szemmel talán néha „szerény” az, amit előadunk, nem magasröptű, nagyobb létszámot (és jelenléti ívet meg énekórák feláldozását) követelő kórusmuzsika. Én mégis minden alkalommal lenyűgözve figyelem ezt a csapatot, és mindig azt érzem, hogy egy kicsit világot váltanak meg…

Köszönöm.

Pap Adrienn